Képzések

Szlogen:

„Mondják gyakran, hogy taposómalom a könyvtár. Mi nem bánjuk, mert malom, és őröl. És szellemi asztalunkra jutó kenyerünk lisztjében bizony a könyvtárak „molnárjainak” munkája erősen benne van.” (Luzsi Margó)

DIS-KURZUS módszertani műhely

gyermekekkel foglalkozó Heves vármegyei könyvtárosoknak

2009 március 19-én, csütörtökön hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára DISKURZUS néven gyermekkönyvtári módszertani műhelyünket. Célunk ezzel egy olyan szakmai fórum megteremtése, ahol a vármegyében dolgozó, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó könyvtárosok kicserélhetik tapasztalataikat, a mindennapok gyakorlatában jól használható ötleteket kaphatnak egymástól.

Ebben a módszertani műhelyben megismerkedünk, lehetőség szerint a gyakorlatban próbálunk ki már működő és sikeres programokat, rendezvényeket, olyanokat, amelyeket ki-ki saját könyvtárában is megvalósíthat.

Olyan irányvonalat próbálunk kialakítani, amelynek mentén csekély anyagi ráfordítással, a hagyományok tovább éltetésével, emberi kapcsolatok erősítésével, közösségek kialakításával, olvasóink rejtett, de meglevő tudásának kiaknázásával a könyvtárak nyitottakká válnak, működő közösségi térré alakulnak. Ahová jó betérni, ahol élmény lenni, amit érdemes megtartani. 

Nemcsak reméljük, hanem biztosan tudjuk, hogy egymás segítésével, támogatásával – ami a könyvtárosok körében régi hagyomány – izgalmas, pezsgő élettel telnek meg a könyvtárak. Nemcsak reméljük, hanem biztosan tudjuk, hogy minden könyvtárosnak van sok remek ötlete, amiből bárki ihletet meríthet, legfeljebb a megerősítés, a támogatás hiányzik. Ezt kívánjuk a DISKURZUS-on egymásnak megadni.

Menet közben úgy láttuk, jó ezeknek az itt elhangzott előadásoknak, ötleteknek fórumot adni, biztosítandó bárkinek a „visszatérés” lehetőségét. Erre legmegfelelőbbnek ezt a kis online lehetőséget láttuk.

De mi is az a DIS-KURZUS?

A névvel megpróbáltuk röviden, és összefoglalóan jellemezni azt, amit gyermekekkel foglalkozó könyvtárosoknak – gyermekkönyvtárosoknak, községi könyvtárosoknak, iskolai könyvtárosoknak – kínálunk módszertani, szakmai segítségként, továbbképzésként nyújtani. 

Kicsit eljátszottunk a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal. Íme:

  • Maga a „diskurzus” szó eszmecserét jelent, ennek megfelelően mi valóban eszme cserére hívjuk az érdeklődőket. Olyan ötletbörzére, ahol mindenki egyszerre adhat és szerezhet könyvtárában jól hasznosítható invenciót.
  • Kettéosztottuk a szót, így lett belőle: DIS-KURZUS. Itt Dinamikus, Inspiráló Segítséget tudunk nyújtani egymásnak tapasztalataink, ötleteink, lehetőségeink bemutatásával. 
  • Egy-egy „kurzus” („tanfolyam”, alkalom) ideje alatt, megmutatva saját kurzusunkat (irányzatunkat/ irányvonalunkat) a gyermekkönyvtári munkában, a gyermekekkel való foglalkozásban. 

Negyedévenként egy-egy alkalommal találkozunk a Bródy Sándor Könyvtárban. 

HevesTéka
Megszakítás